Bemutatkozás

Kineziológus, Life coach. Párkapcsolati coaching, Gyászfeldolgozás, Mediáció, Transzgenerációs epigenetikus kineziológia

Szeretettel üdvözlöm a Kedves Látogatót! Papp Rózsa Rozália vagyok.

A 2000. évben végeztem One Brain Kineziológusként az Európa Akadémián és az ETI-ben.

2001 óta Székesfehérvárott dolgozom ezen a szakterületen.

2010 és 2012 között tanultam a Hellinger Intézetben a Bert Hellinger féle családrendszer szemléletet.

A 2013. és 2014. években az önismereti és életvezetési témakörökkel foglalkozó Life Coaching képzésen vettem részt. 2014. évben végeztem Life Coachként.

Személyes hangvételű bemutatkozás.

Kihez látogat el a Telefonáló?

Az 1965. évben születtem. Szerencsére már 35 éves voltam, amikor Kineziológusként végeztem. A tanultakat érettebb személyiségként fogadtam a lelkembe.

Az életem indulása nehéz is, és könnyű is volt.

A családomban 4. gyermekként születtem, sajnos az egyik Bátyám születése előtt, a másik Bátyám a születése után rögtön befejezte az Életet.

Már anyaként mondhatom, hogy Szüleim, Nagyszüleim, Testvéreim az Élet könnyű  és nehéz dolgait illetően hasznos tanulságokkal, tanításokkal láttak el a Nagy Önálló Útra. Ahogyan a Szüleim kísértek engem és tanítottak, támogattak másokkal egyetemben, a számomra végül eredményes és azt gondolom jól használható személyiséget építgetett a minden időkre.

Ezeket az alapértékeket és az idők folyamán a saját erőmből szerzett információkat és tapasztalatokat innen visszanézve előrevivő, megfelelő módon tudtam hasznosítani az Élettörténetemben.

Az Én történetem is tartalmaz kemény kihívásokat, nehéz feladatokat, örömöket, boldogságot, veszteséget, sikereket.

Szeretem a szimbólumokat és valamikor a mottómmá vált és jól motivált céllá tettem magamnak a nehéz időkben a következő mondatot:

Amíg a kövirózsa kinyílik, addig tennem érdes valamit!

Ezt párosítottam az Édesanyám által vigasztaló erőgyűjtésre szánt szavaival, valamelyik Ősünktől hozta a régi mondást, hogy

Egyszer volt, hogy sehogyan sem akart lenni, aztán mégis lett valahogyan.

A kövirózsa nagyon szívós, rettenthetetlen virág, nagy túlélő 🙂 és ha végre kinyílik, a számomra az valami páratlan szépség.

Elképzelhetik, hogy ma már a kertünkben sokan vannak és jól érzik magukat 🙂

Édesapám a hosszú felelősségteljes munkanapok végén hazatérve leült a nappaliban és gitározott. Fülbemászó és szép dallamokat. Mi gyerekek ott ültünk a lábainál a szőnyegen és elmerültünk az élményben. A képhez még hozzátartozik, hogy amikor befejezte lefogta a húrokat és a soha el nem felejthető mosolyával ránk nézett és hosszan tartotta a tekintetét velünk. Ekkor tudtuk, hogy a szerető Apa megérkezett hozzánk. Ezek az édes pillanatok hozták a zene szeretetét egész életemre.

Kiskoromtól állandóan olvastam, imádtam a regények, ismeretterjesztő könyvek világát 🙂 A mozgásigényemet a sport, a mezőn való futás, a biciklizés és mostanában a nyugati jóga forma, kifejezett mozgássorok végzése és ennek oktatása elégíti ki.

Összességében

A zene, a természet lényeinek, az embertársaim szeretete és a még most sem múló kíváncsiságom és együttérzésem a Világra, nagyrészt meghatározza a személyiségem.

Elmondhatom, hogy így szeretem magam ahogyan vagyok. Élethosszig szeretnék fejlődni, úgy ahogyan az Élet rendezi az életfilmemet velem együtt. Szeretek Magammal lenni, szeretek Másokkal lenni és szeretem megadni a tiszteletet az Életnek, s az Élőknek amilyen mértékben lehet és amilyen mértékben azt elfogadják. Valamint soha nem akarom elfelejteni, az emlékezetemben akarom tartani, hogy honnan jöttem és azt is akarom látni, hogy hová tartok. A legfőbb célom az, hogy átlagban jól érezzem magam, és a környezetem is, ezen a csodálatos Föld nevű bolygón 🙂

Valamint az, hogy a hivatásom által, támogatni tudjam a legjobb tudásom szerint a hozzám bejelentkezőket.

Üdvözlettel, és szép napokat kívánva:  Papp Rózsa Rozália 🙂

 

A régi kultúrák felfedezése közben, egy kolostor múzeumának bejárata előtt.